Az arctalanság, névtelenség felelőtlenné tehet minket a közösségi média használata során, elbújhatunk mögé, és olyasmit is mondhatunk, amit egyébként nem tennénk – többek között erről is beszélgettek a Nők Hangja Alapítvány legutóbbi klubestjének szakértő vendégei. A legfontosabb gondolatok összefoglalása következik.
„Netikett” – ez a frappáns műszó ügyesen foglalja össze azokat a ma még íratlan szabályokat, amelyeket valamennyiünknek figyelembe kellene vennünk az internetes felületek, szorosabban a közösségi média platformjainak használata közben. E szabályok nélkül az online tér könnyen csatatérré válhat. És válik is: mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amikor egy ártatlannak induló kommentelés a szemünk előtt vált érthetetlen gyalázkodássá.
A digitális világ, amely észrevétlenül szövi át a mindennapjainkat, rengeteg kihívással állít szembe bennünket. Gyorsan fejlődik, változik, ezért nem egyszerű megfelelni neki.
A Nők Hangja Alapítvány 2025 őszén klubest-sorozatot indított, amelynek első „szemesztereinek” az a célja, hogy meghívott szakértők segítségével e kihívásokra ráirányítsa a figyelmet, ugyanakkor megpróbáljon tanácsokat adni, hogyan állhatunk helyt a nehéz helyzetekben. „A digitalizáció sötét oldala” című beszélgetéssorozat azt térképezte fel, milyen felelőssége van a szülőnek abban, hogy a különböző korú gyerekek (óvodától a felsőoktatásig) mennyi időt töltenek az online térben, elsősorban a közösségi médiában. Ezeken az esteken arról is szó volt, hogy a túlfogyasztás milyen káros hatásokat okozhat,
A klub szervezői ezek után új témát választottak: február 16-án már „A digitalizáció és a mentálhigiénia kapcsolata” címmel szerveztek klubestet; a meghívott vendégek Dr. Gaskóné Nagy Erika digitális gyermekvédelmi szakértő, pedagógus és kompetenciafejlesztő tréner, valamint Hermán Boglárka mentálhigiénés szemléletű szakmai kezdeményező voltak. A beszélgetést Dr. Molnár Andrea alapítványi elnök moderálta.
Az esten új nézőpontból vizsgálták a szakértők a digitalizáció hatásait. Az állt a fókuszban, hogy ezek miképpen befolyásolják a mentális egészséget, vagyis azt a lelki állapotot, amelyben érezzük magunkat. Tisztázódott, hogy a mentálhigiénia azt a folyamatot jelenti, amelynek során törekszünk a mentális egészség megőrzésére vagy kialakítására.
Gaskóné Nagy Erika és Hermán Boglárka megszólalásaiból kitűnik, e törekvésünkben kulcsfontosságú a manapság sokat említett „reziliencia”, vagyis lelki rugalmasság, lelki erősség, amely felvértez bennünket arra, hogy megfeleljünk a kihívásoknak. E felület kevésnek bizonyul arra, hogy részletesen kifejtsük az elhangzottakat, érdemes meghallgatni a beszélgetés alapján készült podcastet, amely minden részletet megvilágít.
Az est során a résztvevők körülírták, mit is jelent a cikkünk elején említett netikett, a számos egyéb felmerülő téma közül pedig mindenképp érdemes megemlíteni a társas- és szerepjátékok szerepét. Hermán Boglárka szerint mivel ezek az offline térben zajlanak, és személyes kapcsolaton, valamit a személyes képzelőerőn alapulnak, élvezhető és inspiráló élményt képesek nyújtani a közösségi médiában töltött idő helyett.
Gaskóné Nagy Erika a mesélés, a mesemondás és -olvasás előnyeit emelte ki, mint említette: ez nagy mértékben járul hozzá a gyermekek mentális fejlődéséhez.
A digitalizáció és a mentálhigiénia kapcsolata, a klubestből készült PODCAST itt érhető el:
https://www.youtube.com/watch?v=OQCB2Gng6x0