A Nők Hangja Alapítvány, mint szervezet élettörténete, illetve az általa rendezett klubestek tavaly ősszel indultak azzal a küldetéssel, hogy elsősorban a nőket, a hölgyeket, lányokat érintő témákat bocsásson nyilvános vitára.
Az első téma „a digitalizáció sötét oldala” volt, a most folyó beszélgetéssorozatban pedig a kapunyitási pánikról van szó.
Nem könnyű bejutni...
Gaskóné Nagy Erika digitális gyermekvédelmi szakértő, pedagógus és kompetenciafejlesztő tréner korábban elmondta nekünk, „jó volt tapasztalni azt a karakteres érdeklődést, amely a klubestek látogatóit jellemzi”.
Hermán Boglárka mentálhigiénés szemléletű szakmai kezdeményező szintén arról beszélt nekünk, hogy a helyi és az online visszajelzések alapján a nézők értékelték, hogy az adott témát egy-egy beszélgetésben mindig többféle nézőpontból próbáltak tárgyalni. A második sorozatban, amely a kapunyitási pánikkal foglalkozik, már megszólalt pedagógus, pszichiáter, egyetemista, dalszerző és költő is.
Ennek a frissességnek és lendületnek köszönhető, hogy most már nem könnyű bejutni a Bálna Bunker kávézójában rendezett, amúgy ingyenesen megrendezett estekre.
Hasít a Facebook
Az estekről videófelvételek is készülnek, illetve minden esetben készülnek cikkek és posztok többféle online felületre optimalizálva.
Itt jegyezzük meg, hogy az NHA elindította a Csak Csajok podcast-sorozatát is, ami a vártnál sokkal nagyobb ütemben kezdte meg hódító útját.
Nos, úgy tűnik – bár sokan temették... – a Facebook ezek terjesztésében még mindig megkerülhetetlen.
A Nők Hangja Alapítvány saját oldalán február eleje óta csaknem félmilliós videó-megtekintésszám jött össze. Több mint 200 ezer érdeklődő látogatta meg az oldalunkat, ám – és ez a legfontosabb – az állandó követők száma 50 százalékkal emelkedett.
Az Instagramon szintén százezer fölötti a videó-megtekintések száma az említett időszakban, és 155 új követő is csatlakozott hozzánk.
A TikTok-csatornánk indult el legkésőbb, de a lejátszások száma már meghaladja a 72 ezret, a követők folyamatosan csatlakoznak, és a lájkok száma közel jár az ezerhez.
Az alapítvánnyal kapcsolatos anyagok megtekinthetők a honlapon is, ami ebben az évben szintén jelentősen megújult.
Inkább a nők
Az esetek résztvevői azt mondták, örülnek, hogy férfiak is érdeklődnek az élő beszélgetések és az online tartalmak iránt. Az utóbbiakkal kapcsolatban az állapítható meg, hogy a nők azért többségben vannak a különböző platformokon.
A statisztikák szerint a legtöbben olyanok nézik az online tartalmakat, akik aggódnak a gyerekükért: magasan kiemelkedik a 35-44 év közötti nők száma, őket követik a 45-54, majd a 25-34 közöttiek. A férfiak között viszont a 45-54 közöttiek vezetnek, nagyjából egyenlő arányban szerepelnek a 35-44 és az 55-64 közöttiek.
Érdekes, hogy a 65+-osok is érdeklődnek, mindkét nemből. Az pedig kiemelkedően fontos, hogy azok is, akiket a leginkább érint a digitalizáció és a kapunyitási pánik is: a 18-24 közötti fiatalok, bár igaz, ebben a csoportban a lányok legalább kétszer annyian vannak.