Egy érintésre a valóságtól

Azt mondják, az embernek elvei vannak, aztán gyerekei lesznek. Egy tanulmány szerint az a szó, hogy „ANYAAA!" napi átlag 140-szer hangzik el egy kisgyermekes családban, ami kognitív annyit tesz, hogy a szólított személy ugyanennyiszer van megzavarva gondolatvilágában. Abban a logikai stratégiai sorrendben, amire fejben készül. A nők alapvetően jók a multitaskingban, de ahhoz, hogy így tudjon valaki ugrálni feladatok, gondolatok között, valljuk be feketeöves ninjának kell lenni. Ha ehhez hozzávesszük a felborult hormonháztartást, a kialvatlanságot, a kétségek sorát, akkor kezdünk lazítani a gyeplőn is, és gyakran előkerül a telefon.

Amikor a valóság édibédi bébi illatú, de sötétkarikás inszomnia képében beüt, az ember elvei közé befurakodik a csak tíz perc nyugalmat szeretnék gondolatvilága, és elkezdenek bekúszni

az olyan alattomos dolgok is a gyermeknevelésbe, amiben korábban a mellünket vertük, hogy mi aztán biztosan nem fogjuk elkövetni. Az egyik ilyen a mobiltelefon, a videojátékok, vagy hogy szép magyarsággal fejezzük ki: a szkrínezés.

A digitális valóság támadása

Hiába mondja szülők tömkelege, hogy mennyire nehéz a gyermeknevelés, egészen addig fogalmunk sincs a valóságáról, amíg mi magunk bőrünkön nem tapasztaljuk. Lánykoromban még én is azt hittem, hogy majd ééén jól megmutatom a sok lusta felmenőnek, hogy kell ezt jól csinálni, és kisujjból lehozok egy jólnevelt géniuszt, aki ezüstkanállal lapátolja a danont is.

Így utólag, meglehetős önhittség volt ezt képzelni, mert annyi olyan összetevő van, amire az ember - gyereke nem lévén - nem gondol, hogy négy napig is kevés lenne sorolni. Az egyik ilyen korunk nagy kérdése a digitalizáció. Teljesen érthető, hogy amikor három nap alatt fél kanál banánpürét tudtál csak belegyömöszölni szíved egyetlen mazsolájába, visszhangzik a ház a keserves üvöltésétől, komplett bohócot csináltál magadból, akkor fortélyokhoz folyamodsz. Előkapod a digitális Mary Poppinst, és lássatok csodát kettő perc alatt bent van az összes püré.

Aztán az okmányirodában sem üvölthet, amíg az ügyeidet intézed, hát újra engedsz a kísértésnek. És három nap leforgása alatt azon veszed észre magad, hogy az egy percből fél óra lett, és két állása van a gyereknek. Vagy telefonozik vagy elviselhetetlen.

Sokan belecsúsztunk a hibába, és teljesen érthető. Manapság az anyák izoláltan élnek, magukra vannak hagyva a hatalmas érzelmi teherrel, feladatokkal, kétségekkel. Azonban ha tudjuk, mennyire ártalmas a gyermekünk jövője szempontjából a mobil, talán mégis komolyabb keretek közé fogjuk szorítani a képernyőzést.

Jó idegrendszer-elegendő mozgás

A kisgyermek idegrendszere eleve lassú folyamatban épül. Az agya akkor tud a legjobban fejlődni, akkor tudja az érzelmeit processzálni, ha mozog. Egyensúlyoz, mászik, billeg, fut, csúszdázik. Ezekkel az aktivitásokkal tudja kizárólag feldolgozni mindazt, ami a nap során érte őt. 

Mit tesz azonban a képernyő? Ad egy csomó gyors ingert. Fényt. Villogást. Feszültséget. És ne legyenek kétségeink, hogy ez csak a harcolós, versenyzős játékokra vonatkozik, mert általában az alap mesékben is van a történeteknek egy olyan fonala, ami valamilyen bonyodalom, vagy kellemetlen élményen, megpróbáltatáson keresztül viszi a történetet a happy rendbe.

Emocionális lavina

És a gyerek öt perc alatt megél annyi érzelmek akkora skáláját, ami egy hétre is elegendő lenne neki. Ráadásul egy helyben ülve. Nem tudja magából kimozogni, az agya pedig nem tud dönteni, rendszerzeni, vajon melyik a fontosabb, vagyis olyan, mintha kifejezetten figyelemzavart akarnánk kiváltani. Mintha az idegrendszer fejlődését szeretnénk összezavarni. A képalkotó eljárással készült vizsgálatok ma már kimutatják, hogy a képernyőzés elvékonyítja az agy érzékszervi feldolgozásért felelős területeit. Ez gyengébb teljesítményt, figyelemzavart és stressztűrő képességet is hoz magával, a depresszió és a szorongás kockázatáról nem is beszélve. Minden perc képernyő előtt töltött idő a szabad játéktól veszi el az időt, ami szegényíti az idegi kapcsolatok fejlődését. Ez pedig hatással van az érzelmi fejlődésre, viselkedésre és a társas kapcsolataikra is. Innen pedig egyenes az út a teljes bezárkózáshoz.

Mivel van szerencsém két gyermekemet is tudományosan tanulmányozni a témában, a tini korosztályban azt látom, hogy a közösségi médiában való jelenlét összehasonlítási kényszert, testképzavart és szorongást vált ki. Próbáltam nagyon sokat beszélgetni vele az interneten keringő álhírekről, amelyeket nehéz elkülöníteni a hitelestől, a reklámok és rejtett algoritmusok manipulatív hatásairól, az adatvédelmi kockázatokról, a dark webről. Próbáltam szépen, tudományosan, félelemkeltően.

Mondhattam bármit, a digitális eszközök könnyű dopaminjával szemben nem volt esélyem. Egyszerűen benyeli és addiktívvá teszi a gyereket, így nekem csak az működött, hogy teljesen - az életkoruknak megfelelő - időkeretek közé szorítottam az ingeráradatot. Hétközben negyed óra, húsz perc nálunk a megengedett és csak akkor, ha előtte volt szabadtéren mozgás, és kész a lecke. Az első három nap komoly elvonásos tünetek jelentkeztek, de érdemes állni a sarat, mert a befektetett energia megtérül. A negyedik napra mindenki beletörődött a rendszerbe, és kitisztult az égbolt. Nem volt kéztördelés, izgatottság, fel alá ugrálás a vacsoraasztaltól. De a legszuperebb az volt, amikor a tinédzser lányom még az öccsével is hajlandó volt szóba állni.

Nektek mikor volt az első alkalom, amikor egy kis nyugalomért telefont adtatok a gyerek kezébe, és mikor jött el az a pont, amikor láttátok a gyerek viselkedésén, hogy teljesen eltorzítja? Vagy milyen trükkel tudtátok megszűntetni a digitális függőséget?