„Utólag belátja az ember, hogy okos dolog odafigyelni a szülőkre és a tanárokra” – mondja Sárdi Kamilla végzős egyetemista, aki szívesen beszélt nekünk, és szívesen beszél majd a Nők Hangja Alapítvány következő klubestjén a fiatalokat érintő új kihívásról, a kapunyitási pánikról.
Vannak az álmok és van a realitás – ez a summája annak, amit Sárdi Kamilla végzős egyetemista gondol a fiatalokat, elsősorban a „Z” generáció tagjait sújtó kapunyitási pánikról. Ezzel kihívással a korábbi nemzedékeknek is szembe kellett nézniük, de a mai középiskolásoknak és egyetemistáknak jóval nehezebb a helyzetük.
Ne már, anyu!
– Amikor elkezdtük a gimnáziumot, még az álmainknak éltünk – meséli Kamilla, aki ma már a már a Budapesti Metropolitan Egyetem Kommunikáció- és Médiatudomány szakának diploma előtt álló hallgatója. – Engem a művészetek érdekeltek, a színészet, az írás, a vizualitás. Azt terveztem, hogy a gimnázium után munkát keresek magamnak, anyagi értelemben a saját lábamra állok, és akkor nyugodtan foglalkozhatok írással, színházzal, bármivel, ami érdekel.
A józan szülők természetesen igyekeztek őt más irányba terelni, például felhívni a figyelmét arra, hogy a művészeti pályákon még nehezebb a megélhetés, ezért érdemes valami mást is tanulni
– Én akkor, fiatalos, lázadó fejjel ellenkeztem ezzel, nem tudtam felfogni, a szüleim miért nem értenek engem – folytatja Kamilla, aki élményeiről beszámol majd a Nők Hangja Alapítvány „A kapunyitási pánikról – A tanár és a diák szemével” című következő klubestjén is.
A járvány is bezavart
– Szerintem a COVID-időszak fordulópontot jelentett – jelenti ki. – Az online oktatás miatt több mint egy, gyakorlatilag másfél évet távol voltunk az iskolától, egymástól. Nagyon rossz volt. Az utána következő idő nagyon gyorsan eltelt, pillanatok alatt azon kaptuk magunkat, hogy ott állunk az érettségi és a pályaválasztás előtt, dönteni kellett.
Kamilla osztálytársai közül a legtöbben ugyanazzal a problémával küzdöttek: kövessék-e a vágyaikat, vagy inkább arra koncentráljanak, hogy biztosan jövedelmező, kiszámítható pályát igyekezzenek találni?
– Azt figyeltem meg, hogy a legtöbben ugyanazt éreztük: hogy vannak saját terveink, de az elvárásoknak is meg kell felelnünk. Közben az eszünk is megszólalt, azt mindannyian felfogtuk, hogy bármibe is kezdünk, valamiből azért meg kell élnünk. Az volt a kérdés, hogy létezik-e olyan választás, amely mindenre megoldás lehet?
A döntést mindenkinek magának kell meghoznia, de Kamilla szerint sokat számít, ha valaki jó tanácsokat kap. Ő annak a Takáts Tamás Henriknek volt a tanítványa, aki a március 9-i klubest másik, szakértő vendége lesz.
– A tanár úrral rendkívül jó kapcsolatunk alakult ki már akkor, amikor tanítani kezdett bennünket. Mi nyolcosztályos gimnáziumba jártunk, ő hatodiktól lett a tanárunk, a kilencedik évfolyamtól pedig az osztályfőnökünk. Ő is arra hívta fel a figyelmünket, hogy a továbbtanulás hasznos. Nagyon örülök, hogy hallgattam rá – rögzíti Kamilla.
Nem kényszer: lehetőség
A fiatal lány a kommunikáció szak mellett voksolt, mert – így fogalmazott – „onnan sok felé lehet lépni”. Úgy tűnik, jó döntés volt.
– Az az igazság, hogy sokáig az egyetemi évek alatt sem tudtam, mi a valódi célom, merre tovább? Mostanra ez azonban már kikristályosodott: a vizualitás, a filmezés érdekel, ahol a megszerzett tapasztalatokat is tudom használni, és amely összefoglalja mindazt, amit mindig is szerettem csinálni – így Kamilla.
Tehát végül sikerült visszatérni az eredeti álmokhoz...
– Mindez az én döntésem, de ma már tudom, nem volt hiábavaló a szüleimre és a tanáromra hallgatni. A továbbtanulás fontos. Régebben kényszernek éreztem, pedig igazából lehetőség.
„A kapunyitási pánikról – a tanár és a diák szemével”
klubest
Bálna, Bunker Kávézó
- március 9. 18 óra
https://www.facebook.com/events/1956138498586911/?acontext=%7B%22event_action_history%22%3A[%7B%22surface%22%3A%22search%22%7D%2C%7B%22mechanism%22%3A%22attachment%22%2C%22surface%22%3A%22newsfeed%22%7D]%2C%22ref_notif_type%22%3Anull%7D
